Zenekarok

ELI

2005-ben alakultunk Kézdivásárhelyen. Ebbe a zenekarba több helyről is érkeztek zenészek, akik már megjárták a „hadak útját” rock- és a kommerszzene világában. Bejan Laci, Mihály Ernő, Molnár M. András (Papa) utoljára a Lavina zenekarban zenéltek együtt, Elemér a Bumerángból érkezet. Kovács Enikő (Angie) később lett tag, ő szólóénekesként lett ismert Erdélyben sőt még a határokon túl is.

Jelenleg egy öttagú zenekar vagyunk, mely minél szélesebb zenei skálát próbál megszólaltatni bármilyen rendezvényen, a nemzetközi repertoártól a rockzenén keresztül egészen a magyar népzenéig, kitanulva a lakodalmas zene minden csínját-bínját, úgy, hogy mindenki találjon benne számára valót.

Az együttes saját zenét is ír és játszik. Az első albumunk 2007-ben jelent meg Éli címmel, amiben a klasszikus rockzene elemei vegyülnek népies harmóniákkal. A második albumunk is készülőben van, amit 2011 tavaszán szeretnénk kiadni és a Világító címet fogja viselni.

Játszunk rockrendezvényeken, részt veszünk az erdélyi zenei életben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .